Szempontok, ami alapján válasszunk babakocsit!

Egy babakocsi nem olcsó, éppen ezért a babakocsi vásárlás előtt alaposan meg kell ismerni a kínálatot. Összegyűjtöttünk sok olyan babakocsi vásárlásban fontos szempontot, amit mindenképpen vásárlás előtt szükséges átgondolni. Ilyen például a babakocsi összecsukhatósága, kinyithatósága. Egy babakocsi helyigényes, és nem mindegy, milyen gyorsan, könnyen, egyszerűen lehet összecsukni, vagy éppen kinyitni. Az újszülött babakocsit mindig kicsit nehezebb összecsukni a sportbabakocsinál viszont el tudjuk dönteni, hogy esernyőre csukható, vagy lapra csukható kocsit szeretnénk jobban.

Egy plusz feladat úgymond ebben az esetben, hogy mindig nézzük meg, hogy mekkora lesz a babakocsi összecsukása után, mert el kell férnie a csomagtartóban, és a lakásban is. Nagyon fontos, hogy a választott babakocsit a tolókarral könnyen lehessen irányítani, akár egy kézzel is, ugyanakkor fontos a tolókar borítása is, van, akinek szivacsos, másnak a bőrhatású a kényelmesebb. Azt tudjuk, hogy a teljes hosszában tolókaros babakocsikat két kézzel kell irányítani a kettős tolókarúakat, amelyek általában a sport babakocsik, pedig akár egy kézzel is lehet majd irányítani. És végül a babakocsi esetében rendkívül lényeges a súlya, fel kell készülni arra, hogy egy többfunkciós babakocsi önmagában 10-12 kilós, de egy sport babakocsi is legalább 6-8 kilogrammos. Természetesen ezek az adatok attól is függenek, hogy alumínium vázas-e, mert az alumínium vázas könnyebb, de egy babakocsinál fél kilogramm is sokat számít.

Eu Üzlet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Következő cikk

Különböző telefon fólia típusok

vas jún 27 , 2021
A telefon kiegészítők között a telefon fólia az egyik legjobb, amit megvásárolhatunk, a maga egyszerűsége a legnagyobb nagyszerűsége, csak ki kell választani a megfelelő terméket készülékhez. A telefon fólia rendeltetésének megfelelően azért lett megalkotva, hogy a készüléket óvja a külső behatásoktól, amelyek olyan maradandó sérüléseket okozhatnak, mint a kijelző karcok, […]
telefon fólia

Ezt látnod kell